A kormány 2025. május 13-án benyújtotta, majd a Parlament június 11-én el is fogadta a T/11920. számú tavaszi adócsomagot, amely számos területet érint: extraprofitadók, SZJA, társasági adó, kutatás-fejlesztési kedvezmények, ÁFA, illetékek, sőt a globális minimumadó is változik.
A módosítások több lépcsőben lépnek hatályba, az első fontos dátum: 2025. július 1.
A részleteket alább foglaljuk össze.
Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, az év közben hozott adóváltozások sem maradnak el. A most elfogadott módosítások mellett már előre tudható, hogy ősszel újabb kör jön – például a KIVA szabályozása is akkor kapja meg végleges formáját.
A kormány 2026-tól beépíti az eddig külön kormányrendeletekben szabályozott extraprofitadókat az adótörvényekbe. Ez azt jelenti, hogy a korábban átmenetinek szánt adók tartósan velünk maradnak, hivatalosan is az adórendszer részeivé válnak.
A banki különadó 2026-tól emelkedik:
20 milliárd Ft adóalapig 8% lesz (a jelenlegi 7% helyett),
e fölött 20% (a mostani 18% helyett).
Viszont ha a bankok növelik állampapír-állományukat, adókedvezményt kaphatnak.
A biztosítók esetében a jelenlegi 30%-os adókedvezmény 2026-tól 60%-ra nőhet.
Az Oroszországból behozott olajra továbbra is 95%-os különadó vonatkozik – az állam továbbra is elvonja az urali és brent olajár közötti különbség nagy részét.
A Robin Hood-adó (energiaellátók jövedelemadója) viszont csökkenhet: a jelenlegi 41% 2026-tól 31%-ra mérséklődhet.
A víziközmű-szolgáltatók mentesülnek az adókötelezettség alól – ez beruházásaikat hivatott ösztönözni.
A háromgyermekes anyák teljes SZJA-mentességet kapnak 2025. október 1-től,
A kétgyermekes anyák számára ugyanez fokozatosan, 2026. január 1-től indul.
Jó hír, hogy már 2025. július 1-jétől adómentes lesz:
a CSED (csecsemőgondozási díj),
a GYED,
és az örökbefogadási díj.
Július 1-jétől nő a családi adókedvezmény összege – a kedvezmény mértéke ötven százalékkal emelkedik, így a szülők még nagyobb adó- vagy járulékkedvezményben részesülhetnek. Az intézkedés automatikusan érvénybe lép, kivéve azoknál, akik korábban az adóelőleg-nyilatkozatot konkrét összeggel, és nem gyermekszám alapján töltötték ki. Nekik érdemes új nyilatkozatot benyújtani, hogy már júliustól a magasabb összeg alapján történjen az szja-előleg levonása.
A módosítás értelmében:
egy gyermek után 15 000 Ft,
két gyermek esetén gyermekenként 30 000 Ft,
három vagy több gyermek után gyermekenként 49 500 Ft kedvezmény érvényesíthető havonta.
Továbbá a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek utáni kedvezmény havi 10 000 Ft-ról 15 000 Ft-ra emelkedik.
Akik most nem nyilatkoznak újra, azok sem maradnak le a kedvezményről – a különbözet a 2026-os adóbevallásban visszaigényelhető lesz.
2025. július 1-jétől új szabályok lépnek életbe az egyszerűsített foglalkoztatásban (EFO), amelyek mind a munkaadókra, mind az alkalmi munkát végzőkre hatással lehetnek.
A legnagyobb újdonság az, hogy minden munkavállalóra külön-külön évi 120 napos felső korlátot vezetnek be. Ez azt jelenti, hogy egy dolgozó maximum 120 napon keresztül végezhet EFO-s munkát egy évben – függetlenül attól, hogy hány különböző cégnél dolgozik. Ha egy napon több helyen is dolgozik, az akkor is csak egy napnak számít. A munkáltatók részéről marad a már megszokott 90 napos korlát ugyanazon személlyel.
Fontos, hogy a 120 napos szabály csak július 1-től indul, a korábban ledolgozott napokat nem kell beleszámítani.
A dolgozók a napjaik aktuális számát a NAV Mobilalkalmazásban ellenőrizhetik, a munkáltatók pedig az ONYA rendszerben kapnak figyelmeztetést, ha túllépés történne.
A 2024-es minimálbér-emelés következményeként növekvő járulékköltségek miatt a kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít azon munkáltatóknak, akik emiatt többletszochót fizetnek.
A támogatás kizárólag 2025. július 1. és 31. között igényelhető a következő felületen:
👉 magyarorszag.hu – Szochó támogatás
A támogatás akkor kérhető, ha az adott munkavállaló:
2024. szeptember 1. és november 15. között legalább egy napot dolgozott,
minimálbérre (290.800 Ft/hó) volt bejelentve – részmunkaidő esetén arányosítva,
utána nem igényeltél más állami bértámogatást.
A támogatás maximális összege 37.459 Ft munkavállalónként, évente.
ℹ️ Figyelem: Jelenleg nem egyértelmű, hogy KIVA-s vállalkozások is jogosultak-e a támogatásra. A vonatkozó kormányhatározat kizárólag a szochó szerinti adózásról szól.
2026-tól új korlát vonatkozik a magas keresetű nyugdíjas nőkre (akiknek a havi bruttó jövedelme meghaladja a 2,5 millió Ft-ot, éves szinten 30,5 milliót):
Az adómentesség csak az éves átlagkereset négyszereséig jár majd,
Az ezen felüli jövedelmek után 13% szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni.
A korlátozás minden önfoglalkoztatóra (egyéni vállalkozó, őstermelő stb.) is vonatkozik.
2026-tól könnyítést kapnak azok a cégek, amelyek határon átnyúló átalakulással Magyarországra költöznek: 75 napos határidővel bejelenthetik korábban szerzett részesedéseiket.
További fontos módosítások:
A leválás kedvezményezett eszközátruházásnak minősül,
Részleges nemteljesítés esetén az adóalap arányosan módosítható,
A kutatás-fejlesztési (K+F) kedvezmény plafonja 150 millió forintra nő, ha a cég egyetemmel működik együtt technológiai, innovációs projektekben.
2026. szeptember 1-től a kézi nyugtákról is 3 napon belül adatot kell szolgáltatni a NAV felé,
Az e-nyugták és online pénztárgépek esetében az adatküldés azonnal kötelező lesz.
Az alanyi adómentesség értékhatára már korábban 18 millió forintra nőtt, most bekerül az Áfa törvénybe is, egy fontos kiegészítéssel:
Az EU-n belüli saját áru mozgatása nem zárja ki a mentességet,
De az áru beszerzési értékét bele kell számítani az értékhatárba,
Kivéve, ha új közlekedési eszközről van szó.
További könnyítés: az özvegy vagy örökös kérheti a mentesség soron kívüli megszüntetését, ha folytatja az elhunyt tevékenységét.
2025-től illetékmentessé válik a naperőművek és szélerőművek átadása, még ha azok ingatlanhoz kapcsolódnak is. De:
a telek továbbra is illetékköteles,
és az energialétesítmények (pl. akkumulátortárolók) értékesítése sem mentesül.
A számviteli törvény ESG-vonatkozású módosítása szerint a fenntarthatósági jelentés csak a 2027-ben induló adóévről lesz először kötelező. A határidőt két évvel kitolták.
Bővül a pénzügyi tranzakciós illeték köre: az e-pénzszámlák terhére végzett műveletek is kötelesek lesznek fizetni.
A kiegészítő adóalanyiság bejelentésének határideje módosul:
az adóévet követő második hónap utolsó napja lesz az új határidő.
A törvényjavaslat új számviteli előírást is tartalmaz a kiegészítő adók passzív időbeli elhatárolására.
Több adózót érintő láncügyletek esetén a NAV:
megbízható adózóknál az ellenőrzési határidőt akár 365–540 napra is meghosszabbíthatja,
más esetekben alapból 540 nap is lehet az eljárás.
A különböző NAV-eljárások között adótitok megosztása törvényileg is lehetővé válik.
A nyugtaadási adatszolgáltatás eredeti hatályba lépési időpontja 2025. július 1. helyett 2026. szeptember 1-re tolódik.
Az önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy mentesítik a háziorvosokat és védőnőket a helyi iparűzési adó alól, ezzel is segítve a nehezen betölthető praxisok vonzóbbá tételét.
A szakképzési hozzájárulás alóli mentesülés azt is jelenti, hogy a KIVA alanyok
nem tarthatnak igényt a szakképzési hozzájárulási kötelezettséggel összefüggő normatív csökkentő tétel (vagy annak egy részének) visszaigénylésére sem.
Kérlek vedd figyelembe, hogy ha később olvasod a bejegyzést, az áraink közben változhattak. Áraink minden esetben egyéni megállapodás eredménye, az alábbi minimum árak kiindulásként szolgálnak. Az árak 2022. novembertől változtatásig érvényesek, az Áfát nem tartalmazzák.
Egyéni vállalkozó: 15 000 Ft-tól/hó
Egyéni vállalkozó átalányadózó: 22 000 Ft-tól/hó
Őstermelő (nem főállású): 10 000 Ft-tól/negyedév
Őstermelő (főállású): 30 000 Ft-tól/negyedév
Gazdasági társaság (Kft, Bt): 40 000 Ft-tól/hó
Adótanácsadás: 20 000 Ft-tól/óra
Éves zárás díja: 1 havi könyvelési díj
Bérszámfejtés: állandó 3 500 Ft-tól/fő, alkalmi 3 500 Ft/fő
Minden új ügyfelünknek a bérszámfejtését ingyen elvégezzük a 2023-as évben! Minél hamarabb leszel az ügyfelünk, annál több kedvezményre leszel jogosult.
Jelentkezz be ingyenes online vagy személyes konzultációnkra!
Főkönyvelő, irodavezető
Közgazdász, Regisztrált mérlegképes könyvelő, Adótanácsadó
Könyvelő, bérszámfejtő
Mérlegképes könyvelő
Számviteli ügyintéző
Mérlegképes könyvelő
Számviteli ügyintéző
Mérlegképes könyvelő
Számviteli ügyintéző
Mérlegképes könyvelő
Számviteli ügyintéző
Közgazdász
Számviteli ügyintéző
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Számviteli ügyintéző
Vállalkozási ügyintéző
Számviteli ügyintéző
Vállalkozási ügyintéző
Bérszámfejtő
Tb és bérügyintéző
Figyelem! A bejegyzésre vonatkozó törvények és adószabályok változhattak a bejegyzés megírása óta. Kérjük kérdezze könyvelőjét vagy minket a bejegyzés aktualitásával kapcsolatosan!
Iratkozz fel, hogy megkapd rendszeres híreinket és aktuális kedvezményeinket
Design: IFM Group
Copyright © 2022 Minden jog fenntartva